A modern filmes technika világában gyakorlatilag hetente új sorozatokkal találkozhatunk, amik egyre modernebb eszközökkel próbálják lenyűgözni a nézőközönséget, lájkokat, megosztásokat és insta-posztokat vadászva. Persze ebben semmi kivetnivaló sincs, de sokan ennek hatására megfeledkeznek a régebbi korok sorozatairól, amik még egy egész más korban, nem a fogyasztói társadalom nyomása alatt készültek. Ennek okán feljogosítva érzem magam arra, hogy emlékeztessem az olvasókat a régmúlt kedves sorozataira. Ezek közül én a Family guy-t választottam. Ennek különösebb oka nincs, pusztán a személyes szimpátia és az együtt átvészelt vizsgaidőszakok „kellemes” emléke. Mint említettem, a sorozat nem mai. Sok elsőéves már fiatalabb nála, ugyanis az első évad 1999-ben jött ki. Alkotói nem pihennek, mind a mai napig ontják magukból a részeket, ezáltal amellett, hogy a sorozatból sugárzó erőteljes társadalomkritikát élvezzük, lehetőségünk nyílik a rajzfilmes technikák fejlődésének nyomon követésére is.
A sorozat főszereplői egy tipikus amerikai család tagjai, Peter az apa, Lois az anya, Chris, Mag és Stewie a három gyermek és – mint egy ideális amerikai családban –, van kutya is, Brian, akinek különleges képessége, hogy beszél (a kutyák közül egyedül), és majdnem megszerzett diplomájával a család legműveltebb tagjának számít. Peter mint egy igazi amerikai (persze tisztelet a kivételnek), túlsúlyos és nem az eszéről híres. Egy sörgyárban dolgozik, és hirtelen ötletei által vezérelve számos mutatvánnyal sodorja veszélybe családtagjait vagy a családi kasszát, folyamatos fejfájást okozva ezzel Loisnak, aki amellett, hogy a kis Stewie-val foglalkozik, zongoraleckéket ad. Stewie egyébként életcéljának tűzte ki, hogy megöli Loist, illetve világuralomra tör. Beszédét pedig van, aki érti, van, aki nem, az biztos, hogy kifejezésmódja nem jellemző minden babára. Chris és Mag iskolába járnak, mindketten osztatlan népszerűtlenségnek örvendve.
A sorozat műfaja egyébként szitkom, pár apróságot leszámítva, így tehát lényegtelen hanyadik évadnál kezdünk neki a nézésének, ugyanúgy tudjuk élvezni a szarkazmus és a társadalomkritika által áthatott poénokat.
